Ivándárda - Baranya

Egy határ menti falu ezeréves története. Őskor és kelta örökség – a kezdetek nyomában

Ivándárda földje nem csupán a jelen lakóinak otthona: a 2021-es régészeti feltárások során a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársai az M6-os autópálya nyomvonalánál Magyarország eddig ismert legnagyobb kelta települését tárták fel a falu határában. A leletek tanúsága szerint a terület már i. e. 900 körül lakott volt, és a késő bronzkorból, valamint a kora vaskorból is előkerültek településnyomok.

Ez azt jelenti, hogy Ivándárda környéke már több mint háromezer éve része az emberi történelemnek – a föld alatt rejtőző emlékek pedig ma is mesélnek a régmúlt népeiről, akik itt éltek, dolgoztak, temetkeztek.

Ha már itt jársz, látogass el a közeli Silós és Villányba is

Középkori gyökerek – Jovanból Ivándárda

A település első írásos említése 1296-ból származik, amikor még Jovan néven szerepelt. A név szláv eredetű, és valószínűleg egy korai szerb vagy horvát telepes közösségre utal. A középkorban a falu a környékbeli uradalmak része volt, és a Dél-Dunántúlra jellemző módon több nemzetiség is megfordult itt.

A török hódoltság idején a falu elnéptelenedett, majd a 17–18. században újratelepült – ezúttal már német és szerb lakosokkal. A 18. században a Habsburg Birodalom célzott betelepítési politikát folytatott, amelynek részeként Eszterházy Nepomuk János gróf 1823-ban Tolna vármegyéből hívott hesseni és württembergi evangélikus német munkásokat, akiket többek között Ivándárdára is letelepítettek.

A 19. század – német többség, új név

A 19. század közepére Ivándárda már túlnyomórészt német lakosságú településsé vált. A falu neve is változott: az 1800-as években Iván-Dárda formában szerepelt, majd 1900-tól kezdve rögzült a ma is használt Ivándárda alak.

A német lakosság főként evangélikus vallású volt, és szoros kapcsolatot ápolt a magyarbólyi anyaegyházközséggel. A falu evangélikus temploma a 19. század végén épült, és ma is áll, mint a német betelepítések emléke. A templom harangjait az első világháború idején leszerelték, de az épület megmaradt, és ma is a falu egyik legfontosabb műemléke.

A 20. század eleje – soknemzetiségű közösség

Az 1910-es népszámlálás szerint Ivándárdának 1377 lakosa volt, akik közül:

829 fő német,
271 fő magyar,
236 fő szerb,
3 horvát,
3 tót (szlovák),
33 fő egyéb (pl. sokác) nemzetiségű volt.

A lakosság több mint 60%-a német volt, de a többség – 853 fő – már tudott magyarul is. Ez a sokszínűség jellemezte a falu életét: több nyelv, több vallás, több kultúra élt itt egymás mellett.

Trianon és a határ kettévágása

A trianoni békeszerződés (1920) súlyosan érintette Ivándárdát. A falu elveszítette kapcsolatát a főherceglaki uradalmi központtal, amely a határ túloldalára, a mai Horvátország területére került. Ez nemcsak gazdasági, hanem társadalmi törést is jelentett: a korábban egységes birtok- és közösségi rendszer szétszakadt.

A két világháború között a falu népessége csökkenni kezdett. Az első világháború után több szerb család elvándorolt, és a németek aránya tovább nőtt.

Ne hagyd ki Pécs és környékét sem fantasztikus szép város

A második világháború és a kitelepítések

A második világháború után Ivándárda történetének egyik legsúlyosabb fejezete következett: a német lakosság nagy részét kitelepítették. A kollektív bűnösség elve alapján sokakat Németországba hurcoltak, másokat internáltak vagy vagyonuktól fosztottak meg.

A falu népessége drámaian csökkent: míg 1900-ban még 1375 fő lakta, 1930-ra már csak 605 fő, és a 2000-es évekre ez a szám 250 fő alá esett.

A jelen – kis falu, nagy múlt

A 2024-es adatok szerint Ivándárda lakossága 185 fő. A falu ma is többnemzetiségű: a 2022-es népszámlálás szerint a lakosok 66,8%-a magyarnak, 13,7%-a németnek, 0,5%-a cigánynak, 0,5%-a horvátnak vallotta magát.

A vallási megoszlás is változatos: római katolikus, református, evangélikus, izraelita és felekezeten kívüli lakosok egyaránt élnek itt.

A falu határában található világháborús emlékmű és az evangélikus templom ma is őrzik a múlt emlékét. A környék természeti szépségei, a határ közelsége és a régészeti leletek pedig új lehetőségeket kínálnak a kulturális turizmus számára.

Egy falu, amely túlélte a történelmet

Ivándárda nem nagy, nem híres, nem központi. De története mégis lenyűgöző: őskori településből középkori faluvá, majd soknemzetiségű közösséggé vált, amely túlélte a háborúkat, a kitelepítéseket, a határváltozásokat és a népességfogyást.

Ma csendes, de él. És ha valaki megáll a Kossuth utcán, vagy belép az evangélikus templom hűvös falai közé, talán meghallja azt a suttogást, amit csak az ezeréves falvak tudnak: „Mi még itt vagyunk.”